2018. október 30., kedd

A ló vezetése


A lovunk vezetése nem minden esetben jelent olyan könnyű dolgot. Sok esetben látom, hogy vagy húzzák a lovasok maguk után, nevetve, hogy milyen lusta, vagy épp bosszankodva. Másik esetben a ló húzza lovasát maga után, vagy épp eltolja, megtapossa.. minden esetben az a magyarázat, hogy ez ilyen.

A valóság pedig az, hogy ilyenné tetted, vagy te vagy az előző tulajdonos, vagy többen, de sosem a ló ilyen magától és minden esetben változtatható a helyzet. A változtatáshoz következetesség kell, és hogy az ember tudja hogy mit tesz. 

Rövid példák: 
A lovat húzni kell. akkor a legjobb az, ha pálcával, vagy a vezetőszárral segítünk magunk, és nem húzzuk a kötőféket, hanem kicsit hajtjuk előre lovunkat. Amikor jól reagál a hajtó segítségre, azt abbahagyjuk és megdicsérjük. ha megfelelően csináljuk és következetesek vagyunk, lovunk rövid időn belül szépen vezethető lesz.

A ló húz előre: ez egy cseppet nehezebb feladat, mert itt a tisztelettel is problémák lesznek. A személyes terünket meg kell védenünk, nem léphet be a ló, illetve a vezetést is gyakorolni kell, hogy a ló megtanulja, nem előzhet meg minket. Ezt eleinte célszerű karám mellett gyakorolni, így a fal segít, hogy lovunk ne kerüljön ki minket.

Ha valaki magára ismert és segítség kell neki, bátran írjon, megpróbálok írásban segíteni neki.

2018. október 23., kedd

Casino


Két és fél évvel ezelőtt megláttam egy lovat, ahogy üget körben a fedelesben. Azonnal megfogott, csak álltam és néztem. Megismerkedtem a gazdájával és lehetőségem is lett volna megvenni, de akkor nem volt rá kapacitásom. Pár héttel ezelőtt láttam, hogy eladó. Ismét beszélgettünk a gazdájával, és sok nehézség ellenére végre megérkezett hozzám ez a gyönyörű fekete szépség!! ( ki emlékszik a filmre? ) Megismerkedett a többiekkel, elfoglalta a helyét, alig várom a vele való közös munkát.

2018. október 9., kedd

Nem tudok csodát tenni



Amikor lovasok bizonyos problémákkal felkeresnek, sokszor az az érzésem, hogy néhány- vagy akár egy alkalom alatt várják a megoldást. 

A hibát kizárólagosan a lóban keresik, és a megoldás is tőlük függetlenül történjen, minél hamarabb. Ha a ló megjavult, minden hadd menjen a maga menetében tovább, mint eddig. 

Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy nekünk embereknek kell változtatni, tanulni, vagy a rosszul tanultakat felülírni. A legnehezebb, hogy az ember bevallja magának, hogy igen, ezt és ezt eddig nem jól csináltam... Sokkal egyszerűbb ráfogni a lóra, mint felelősséget vállalni, bevallani, hogy én rontottam el, a ló miattam lett olyan amilyen. 

Ha mindent ugyanúgy csinálunk mint eddig, akkor minden ugyan olyan marad mint eddig volt, vagy egyre rosszabb lesz. Sokadszorra is csak oda lehet visszakanyarodni, hogy: kommunikáció!!! Ezt pedig a lovasnak kell megtanulnia. 

Amikor az ember erőszakhoz nyúl, akkor ott ér véget a tudása. Értelmetlen püfölés, kiabálás a lóval, soha semmilyen eredményhez nem vezet. 

Ha a lovas eljut arra a szintre, hogy ő ehhez kevés, kell segítség és hajlandó változtatni is az eddig tanultakon, akkor elindulhat a fejlődés útján. 

Senki helyett nem fogom tudni megjavítani a lovát... rossz ló, gonosz ló, köcsög ló, stb. nem létezik. 

Valaki valamikor a múltban valamit elrontott nála, amit vagy meg lehet oldani, vagy nem. 

Mert igen, vannak olyan lovak, melyekkel nem éri már meg foglalkozni, mert annyira hosszú idő lenne elérni, hogy a rossz szokásai, emlékei eltűnjenek, vagy annyira agresszívvá tették az emberek, hogy a saját biztonságunk érdekében inkább bele sem kezdünk a képzésbe. 

Ehhez hozzátartozik, hogy a legtöbb ló, nem menthetetlen, akkor sem, ha elsőre annak tűnik, mert esetleg támad, harap, rúg vagy más agresszív viselkedést mutat.

A ló tulajdonosa a kiképzője is egyben, aki napi szinten dolgozik a lóval. Az edző, aki hetente egyszer vagy kétszer, de lehet hogy csak kéthetente jár ki, iránymutatást ad, de nem tud csodát tenni...

2018. október 2., kedd

A személyes tér


Ahogyan az embereknél, a lovaknál is van személyes tér. 

Minden embernek más a személyes tere, de általában az állatokat szerető emberek nem védik meg a személyes terüket kedvenceikkel szemben pl.: kutya, macska, ló. 

Pedig a lovak képzésében ez egy elég fontos dolog. Ha a lovunk tiszteli személyes terünket, sokkal könnyebb a földről dolgozni, biztonságossá válik a ló vezetése, szerszámozása és a lovak körüli munka. 

Saját személyes terünket, mely nagyjából karnyújtásnyi távolság, mindenképpen, következetesen meg kell védenünk. Lovunk engedélyünk nélkül oda nem léphet be. 

A legfontosabb ok a saját testi épségünk védelme. 

Hiszen, ha a ló tudja, hogy nem léphet egy bizonyos távolságnál közelebb, akkor jó eséllyel nem kell attól tartanunk, hogy a lábunkra lép, nekünk jön, eltol. Ha megugrik, nem fog elsodorni és nem fogja fejét belénk vakarni a legváratlanabb pillanatban.

Ezt csak következetes munkával lehet elérni, nem működik, hogy egyszer odaengedjük a lovat, mert olyan aranyos, egyszer meg nem. 

Csak abban az esetben jöhet közel hozzánk, ha mi hívjuk. 

A lónak viszont meg kell engednie, hogy mi belépjünk a személyes terébe. Nem húzódhat el, nem tolhat meg, nem sunyíthat ránk fenyegetően.
Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Ha a ló nemtetszését fejezi ki az mindenképpen egy visszajelzés a számunkra. 

Ha a személyes terünket megvédjük, sokkal könnyebb lesz a lovunkkal a napi munka. 

Fontos megemlíteni, hogy minden állapotot meg kell őrizni, nem szabad azt hinni, hogy ezt már tudja, akkor nem kell foglalkozni vele. Mert a ló minden nap visszakérdez.