A kiképzés valódi célja, avagy miért nem jófej a lovam

Mi a célod bejegyzésemben már megírtam, hogy mindig kell lennie egy célnak a képzésben. A ló hosszú használati élettartama, egészségének megőrzése mindig a célok között kell hogy legyen. Emellett az együttműködési szándék és képesség kialakítása sem elhanyagolható.

Első lovamat 14 évvel ezelőtt vettem, aki most 25 éves. Pár éve már nyugdíjas éveit élvezi, de ha egészségi állapota, időjárás és az én kedvem is úgy alakul, elő-elő szedem egy kisebb-nagyobb terepre.  Hónapok utáni állást követően felnyergelem és gond nélkül kimegyek terepre, egyedül. Nem kell lefutószárazni hogy kiengedje az istállógőzt, vagy hogy lefárasszam. De vannak egyéb jó tulajdonságai is, mint pl: nem kell kikötni, mert megáll, jön utánam, bárhol kiköthetem és otthagyhatom, nem visz el, nem ijed meg, nem bakol, nem ellenkezik. Ezekre a tulajdonságokra szoktam azt a visszajelzést kapni, hogy de jófej a lovad... 

Azt tudom mondani mindenkinek, hogy a TE lovad is lehet jófej, csakis a megfelelő bánásmód és következetes kiképzés eredménye, hosszútávú eredménye, ami több év alatt alakul ki, attól függően, hogy a ló milyen állapotból indul. Tedd fel magadnak a kérdést, milyen a lovad? mi az a tulajdonsága amin változtatnál, vagy ami nem tetszik, bosszant. Az a jó hírem, hogy csak rajtad áll, hogy ezt a tulajdonságát megváltoztatod-e avagy nem. Viszont ez a rossz hírem is, hogy ha a lovad bunkó, köcsög, ellenszegül, elvisz stb.. az vagy te miattad alakult így, vagy ha így került hozzád, akkor is csak rajtad áll, hogy ez változik, vagy nem. 

Rengetegszer hallottuk már, hogy a lovad a tükröd.. de valahogy mégis elfogadjuk, hogy ez a ló ilyen vagy olyan, felruházzuk őket emberi tulajdonságokkal, miközben tudjuk, hogy nem emberek, és hogy lóként reagálnak arra, amit tőlünk emberektől kapnak. De sokkal könnyebb ráfogni a lóra, hogy ez ilyen, minthogy felelőseget vállaljunk azért, hogy csakis rajtam múlik, hogy ilyen, olyan, vagy esetleg "jófej".

Hol marad az alapkiképzés?

A fiatal lovak képzése normál esetben 3 éves koruk után kezdődik. A belovaglás során megismerkednek a felszerelésekkel, a lovassal a hátukon, terepmunkával, futószárazással, alap idomítási feladatokkal. 

Az alapképzés vagy belovaglás, szinte mindegy milyen lóról beszélünk, ugyan annak kellene lennie, de sajnálatos módon már a belovaglás kezdeti szakaszától a később kiszemelt szakirány felé mennek el, aminek semmilyen pozitív hatása nincs a lóra, csak a kiképzését szeretnék megrövidíteni. A szakirány felé lehet, hogy megrövidül a képzés ideje, de a ló használati élettartama is megrövidül ezáltal.

Nem beszélve arról, hogy alapvető dolgok hiányoznak a képzésből. Például: egy díjlovaglásra szánt ló frászt kap egy cavalletti rúdtól a földön vagy sohasem járt terepen. Egy ugróló nem tud egy korrekt hosszhajlítást bemutatni, de szélsőséges esetekben olyannal is találkoztam, hogy a ló sohasem ment futószáron.

Mert a mai modern megközelítés alapján, "fel kell ülni a lóra és menni". 

Ez sajnos egy idézet volt, mert napi szinten hallom emberektől, vagy saját tanítványaimtól, hogy ezt kapták jó tanácsnak. 

Sokszor hallottam embereket azzal példálózni, hogy régebben, a jó lovasok felültek akármilyen lóra, és néhány perc alatt összeszedték, helyrehozták, ha a lovasuk nem bírt vele, és hogy ilyet manapság nem látni. Ehhez nekem csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy azok a lovak kaptak rendes alapkiképzést, még a mai lovaknak nagyon kevés százaléka kapja meg. Mert egy rendesen kiképzett lovat nem lehet egy hónap alatt előállítani. 

Itt is, mint manapság mindenben, és nem csak a lovaséletben, az idő az amiből az embereknek a legkevesebb van. De a ló alapkiképzését nem lehet lerövidíteni anélkül, hogy az ne a ló kárára menjen idősebb korára. 

Mi az amiből egy jó alapkiképzés áll, még mielőtt bármilyen szakág felé vennénk az irányt?

Erről könyvet lehetne írni, és van is, de most nagy vonalakban azért összeszedem.

A fiatal lovat hozzá kell szoktatni a felszerelésekhez, nyereghez, zablához, a lovashoz a hátán. Meg kell tanítani neki a másodlagos segítségeket is. Futószáras munka, terep, cavaletti, kisebb ugrások, idomítási feladatok mind három jármodban. És csakis ezek után lehet szakirányosítani. Ami nem egy-két hónap, hanem jócskán több időt kell rászánni. 

Futószáras bemelegítés Casinoval

Futószárazás

A helyes futószárazás nem is olyan egyszerű, mint ahogy az ember gondolná. Ami manapság elterjed futószáras munka, azt én inkább a ló körbehajszolásának hívnám, mint érdemleges munkának. Sok természetes lovas elítéli a futószáras munkát, és azt mondja, nem futószáraz, hanem körmunkát végez. A helyzet az, hogy a kettő ugyan az. a helyes futószárazás része az amit ők körmunkának hívnak.

Először is tisztázni kell, hogy zablába SOHA  nem csatolunk futószárat, sem a belső karikába, sem a tarkón átvezetve. ennek egyszerű oka van, nem lehet, (konkrétan lehetetlen) igy nem bántani a ló száját feleslegesen. tehát a futószárazás eszközei legfőképpen a kapcán, de lehet kötőfékben és csomózott kötőfékben is futószárazni. A hagyományos futószár akkor alkalmas erre a célra, ha a ló már puhán reagál, addig érdemes nehezebb kötéllel végezni azt inkább. Futószárazó ostor, rövidebb ostor és pálca is megfelelő eszköz a feladathoz. 

Meg kell említeni a kikötőszárakat. Én magam nem használok, és nem is szeretem, de egyfajta csatolását elfogadom, amikor is a kikötőszárak a ló marja mögött vannak csatolva, olyan mértékben, hogy a ló előre lefelé találja meg a kapcsolatot. (Erről bővebben majd máskor.)

A futószár alapja, hogy a lónak tudjuk mozgatni a vállát és a farát, ki tudjuk küldeni és be tudjuk magunkhoz hívni. A futószáras munkát lehet rövid és hosszú futószáron végezni. A rövid futószáras munkánál a ló közelebb van hozzánk, nagyobb hatással vagyunk rá, de a sebessége a kisebb kör miatt csak lassabb lehet, ez persze nem zárja ki a vágtamunkát, csak ki kell ügyesítenünk hozzá a lovat. Hosszú futószáron pedig kondimunkát is végezhetünk a lóval. 

Rövid futószáron, kérhetünk olyan feladatokat is, mint kézen vagy vezetőszáron végzett munkánál is, mint például, állj, hátralépés, farat be, vállat be... stb. Színesíthetjük a munkát cavalettivel, ugrásokkal. Kapicánnal végzett munka előnye , hogy bármikor kérhetünk lovunktól kézváltást is, nem kell átcsatolgatni semmit. Ennek köszönhetőn bele is kell építeni a többszörös kézváltásokat a munkába, nem pedig 15 perc egyik kézre és 15 perc másik kézre. Tehát mindegy, minek hívjuk, körmunka vagy futószárazás, a lényeg, hogy azt megfelelően tegyük. 

A szabadidomítás önmagában kevés

A lovak kommunikációját egy kis odafigyeléssel, olvasással és gyakorlással viszonylag könnyen el lehet sajátítani. Több olyan lovast is ismerek, akik otthon, saját lovukon autodidakta módon tanulta meg. Ezzel nincs is semmi baj, a probléma ott kezdődik, amikor a fejlődés megáll és úgy gondolják, hogy nem kell továbblépni. Szőrén lovagolva, nyakmadzaggal, vagy két pálcával, a lovak összeszedettsége nélkül "reklámozzák" hogyan is kellene lovagolni. Az elvekkel, hozzáállással, a lovak bánásmódjával nincs probléma, de nem tanulnak lovaglástechnikát, elítélik a zablát és annak mindenféle használatát. 

A testbeszéd, mint elsődleges segítségek eltűnnek a ló hátán ülve. Vannak akik még magát az összeszedettséget sem tartják fontosnak, hiszen a ló a természetben is így megy, jó az úgy. Csak hogy ha már a ló hátára felkerül egy lovas, az első lábakra nagyobb teher kerül, mint a természetben, így az az elv, hogy a ló úgy jó ahogyan van, megbukott. Az egyenesre igazítás, vagyis, hogy a két hátsó láb egyforma terhet vegyen fel, a vállak könnyítése, mind azért van, hogy a ló a lovas súlya alatt is úgy tudjon mozogni, hogy ne károsodjon a teste, ízületei. Ezért van az, hogy bohóckodásnak hívják a munkát földről, mert valamilyen szinten igazuk van, hogy csak bohóckodnak, játszanak, de komoly kiképzői munkát nem feltétlenül végeznek a lóval. De azért nem, mert ez a rész az ami nem elsajátítható autodidakta módon, hanem lovasmestertől kell megtanulni, aki elmondja mit miért, hogyan kell csinálni, hiszen a láthatatlan segítségeket nem lehet ellesni. 

Sok mindent ki lehet találni, megérezni, de miért kellene hosszas éveket egyedül próbálkozni, ha van olyan aki már tudja.  Az is érthető, hogy amit a versenyeken láttak, azt a lovaglást nem akarták elsajátítani, mert ellene megy az elveiknek. De az nem jelenti azt , hogy nincs olyan lovaglási mód, ami összeegyeztethető a szabadidomítással és annak elvrendszerével. Nem lovaglási stílusban keresendő a megoldás, mert a ló, az minden lovaglási stílusban ló. Vagy a másik véglet, amikor úgy gondolják, hogy ezt vagy azt a sportágat csak úgy lehet csinálni, és a szabadidomítás az más, holott a loval való foglalkozás és képzés, az ugyan az, minden lovaglási stílusban, vagyis az kellene hogy legyen. Ugyanazt az alapképzést kellene megkapnia bármelyik szakágra szánt lónak. Tehát a szabadidomítás, a földről végzett munka önmagában kevés, kell, hogy az ember tovább képezze magát lovaglásban is, és nem arra gondolok, hogy szőrén felülök egy csomózott kötőfékkel vagy vagy nyakkötéllel... ugyanis az, hogy a lovat teljesen szétesve lovagoljuk, majdnem annyira káros, mint az összecsomagolása.

Mi a célod?

Ha lovagolunk, vagy dolgozunk egy lóval, kell, hogy legyen egy célunk, ami felé szeretnénk menni, haladni. Ez a cél minden lovasnál más és más lehet. 

Például, hogy eljusson valaki terepre, nyugodt lovat képezzen magának, versenyezzen, idomítson, saját maga fejlődjön a lovaglásban, stb., stb..

A célok megfogalmazásával sokkal könnyebben tudunk edzőt választani.

A legfontosabb kérdés, hogy a céljaid közt ott van-e a lovad hosszú használati élettartama. Ha igen, akkor végig kell gondolni, hogy hány évesen kell elkezdeni a lovat belovagolni, valamint a belovaglás ideje és mikéntje sem elhanyagolható. Vagyis, minél fiatalabb korban és minél rövidebb idő alatt képzünk lovat, annál valószínűbb hogy a használati élettartama csökken. Egy 4 éves csikó, ami 3 jármódban megy, versenyzik, pályát ugrik, az biztos, hogy 10 éves kora felett, de akár már hamarabb is, egészségügyi problémákkal fog küzdeni. 

Az első lábak túlterhelése a leggyakoribb, illetve a hát fájdalma, ugyanis a gyors és korai belovaglás által elkerülhetetlen, hogy a még nem kifejlett csikó (hiszen ebben a korban még csikó) sérül. Ha a te célod a minél rövidebb idő alatt a lehető legjobb versenyeredmény elérése, akkor nem kell csodálkozni, hogy a ló hamar tönkremegy. 

Van akinek ez nem okoz problémát, hiszen a "kiöregedett" lovat le lehet cserélni, gyorsan kiképezni az utánpótlást, és lehet folytatni a versenyzést. Kérdés az, hogy mennyire lehet így magas szintre fejlődni, ha a lovak folyton cserélődnek? Szerintem egy bizonyos szint után az ember megreked és egy bizonyos szintnél tovább a lovakat sem lehet így képezni.

Úgy gondolom, aki szereti a lovát, az szeretné, ha hosszú időre, egészségesen a társa lehessen, mind versenyzésben, mind hobbi szinten. Akkor miért várjuk a gyors eredményeket? Miért nem lehet időt hagyni a lónak a fejlődésre, és élvezni az együtt töltött időt? 

A ló vezetése

A lovunk vezetése nem minden esetben jelent olyan könnyű dolgot. Sok esetben látom, hogy vagy húzzák a lovasok maguk után, nevetve, hogy milyen lusta, vagy épp bosszankodva. Másik esetben a ló húzza lovasát maga után, vagy épp eltolja, megtapossa.. minden esetben az a magyarázat, hogy ez ilyen.

A valóság pedig az, hogy ilyenné tetted, vagy te vagy az előző tulajdonos, vagy többen, de sosem a ló ilyen magától és minden esetben változtatható a helyzet. A változtatáshoz következetesség kell, és hogy az ember tudja hogy mit tesz. 

Rövid példák: 

A lovat húzni kell. akkor a legjobb az, ha pálcával, vagy a vezetőszárral segítünk magunk, és nem húzzuk a kötőféket, hanem kicsit hajtjuk előre lovunkat. Amikor jól reagál a hajtó segítségre, azt abbahagyjuk és megdicsérjük. ha megfelelően csináljuk és következetesek vagyunk, lovunk rövid időn belül szépen vezethető lesz.

A ló húz előre: ez egy cseppet nehezebb feladat, mert itt a tisztelettel is problémák lesznek. A személyes terünket meg kell védenünk, nem léphet be a ló, illetve a vezetést is gyakorolni kell, hogy a ló megtanulja, nem előzhet meg minket. Ezt eleinte célszerű karám mellett gyakorolni, így a fal segít, hogy lovunk ne kerüljön ki minket.

Ha valaki magára ismert és segítség kell neki, bátran írjon, megpróbálok írásban segíteni neki.

Casino

Két és fél évvel ezelőtt megláttam egy lovat, ahogy üget körben a fedelesben. Azonnal megfogott, csak álltam és néztem. Megismerkedtem a gazdájával és lehetőségem is lett volna megvenni, de akkor nem volt rá kapacitásom. Pár héttel ezelőtt láttam, hogy eladó. Ismét beszélgettünk a gazdájával, és sok nehézség ellenére végre megérkezett hozzám ez a gyönyörű fekete szépség!! ( ki emlékszik a filmre? ) Megismerkedett a többiekkel, elfoglalta a helyét, alig várom a vele való közös munkát.

Nem tudok csodát tenni

Amikor lovasok bizonyos problémákkal felkeresnek, sokszor az az érzésem, hogy néhány- vagy akár egy alkalom alatt várják a megoldást. 

A hibát kizárólagosan a lóban keresik, és a megoldás is tőlük függetlenül történjen, minél hamarabb. Ha a ló megjavult, minden hadd menjen a maga menetében tovább, mint eddig. 

Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy nekünk embereknek kell változtatni, tanulni, vagy a rosszul tanultakat felülírni. A legnehezebb, hogy az ember bevallja magának, hogy igen, ezt és ezt eddig nem jól csináltam... Sokkal egyszerűbb ráfogni a lóra, mint felelősséget vállalni, bevallani, hogy én rontottam el, a ló miattam lett olyan amilyen. 

Ha mindent ugyanúgy csinálunk mint eddig, akkor minden ugyan olyan marad mint eddig volt, vagy egyre rosszabb lesz. Sokadszorra is csak oda lehet visszakanyarodni, hogy: kommunikáció!!! Ezt pedig a lovasnak kell megtanulnia. 

Amikor az ember erőszakhoz nyúl, akkor ott ér véget a tudása. Értelmetlen püfölés, kiabálás a lóval, soha semmilyen eredményhez nem vezet. 

Ha a lovas eljut arra a szintre, hogy ő ehhez kevés, kell segítség és hajlandó változtatni is az eddig tanultakon, akkor elindulhat a fejlődés útján. 

Senki helyett nem fogom tudni megjavítani a lovát... rossz ló, gonosz ló, köcsög ló, stb. nem létezik. 

Valaki valamikor a múltban valamit elrontott nála, amit vagy meg lehet oldani, vagy nem. 

Mert igen, vannak olyan lovak, melyekkel nem éri már meg foglalkozni, mert annyira hosszú idő lenne elérni, hogy a rossz szokásai, emlékei eltűnjenek, vagy annyira agresszívvá tették az emberek, hogy a saját biztonságunk érdekében inkább bele sem kezdünk a képzésbe. 

Ehhez hozzátartozik, hogy a legtöbb ló, nem menthetetlen, akkor sem, ha elsőre annak tűnik, mert esetleg támad, harap, rúg vagy más agresszív viselkedést mutat.

A ló tulajdonosa a kiképzője is egyben, aki napi szinten dolgozik a lóval. Az edző, aki hetente egyszer vagy kétszer, de lehet hogy csak kéthetente jár ki, iránymutatást ad, de nem tud csodát tenni...

A személyes tér

Ahogyan az embereknél, a lovaknál is van személyes tér. 

Minden embernek más a személyes tere, de általában az állatokat szerető emberek nem védik meg a személyes terüket kedvenceikkel szemben pl.: kutya, macska, ló. 

Pedig a lovak képzésében ez egy elég fontos dolog. Ha a lovunk tiszteli személyes terünket, sokkal könnyebb a földről dolgozni, biztonságossá válik a ló vezetése, szerszámozása és a lovak körüli munka. 

Saját személyes terünket, mely nagyjából karnyújtásnyi távolság, mindenképpen, következetesen meg kell védenünk. Lovunk engedélyünk nélkül oda nem léphet be. 

A legfontosabb ok a saját testi épségünk védelme. 

Hiszen, ha a ló tudja, hogy nem léphet egy bizonyos távolságnál közelebb, akkor jó eséllyel nem kell attól tartanunk, hogy a lábunkra lép, nekünk jön, eltol. Ha megugrik, nem fog elsodorni és nem fogja fejét belénk vakarni a legváratlanabb pillanatban.

Ezt csak következetes munkával lehet elérni, nem működik, hogy egyszer odaengedjük a lovat, mert olyan aranyos, egyszer meg nem. 

Csak abban az esetben jöhet közel hozzánk, ha mi hívjuk. 

A lónak viszont meg kell engednie, hogy mi belépjünk a személyes terébe. Nem húzódhat el, nem tolhat meg, nem sunyíthat ránk fenyegetően.

Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Ha a ló nemtetszését fejezi ki az mindenképpen egy visszajelzés a számunkra. 

Ha a személyes terünket megvédjük, sokkal könnyebb lesz a lovunkkal a napi munka. 

Fontos megemlíteni, hogy minden állapotot meg kell őrizni, nem szabad azt hinni, hogy ezt már tudja, akkor nem kell foglalkozni vele. Mert a ló minden nap visszakérdez. 

Dév napló 2.

Kicsit megkésve, de folytatom a beszámolót Dévről. A korábbi bejegyzésem róla ide kattintva olvasható.

Kényszerpihenőn voltam, így egy darabig nem tudtam saját lóval dolgozni. Most folytattuk a munkát, ott ahol abbahagytuk, vagyis futószáron átmenetek mind a három jármódba, kézen történő munka, nyergelés, felülés. 

A kevesebb több elvén egy héten háromszor dolgozunk és a foglalkozások sem tesznek ki egy órát, mivel a fiatal ló nem tud folyamatosan koncentrálni. Munka előtt vagy után kézen sétálunk, legeltetem, csak együtt vagyunk.

Néhány alkalom után most már segítő nélkül is fel tudok rá ülni, sétálni. Elindulás, megállás és szép lassan az irányváltoztatás is megy.

Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben visszaköszön, hogy nem sietve, pár hónap alatt kellett belovagolni. 

A ménvizsgára való eljutásunkat nem adtam fel, dolgozunk, fejlődünk és ha úgy érzem készen áll, akkor újra megpróbáljuk.

Kell-e földről dolgozni?

A válasz egyszerű: IGEN

Hiszen a futószárazás is az, mégis az az egy ami elfogadott, a többi csak bohóckodás...

A lovak képzéséhez hozzátartozik a földről végzett munka. Azok számára, akik szeretnek földről dolgozni a lovaikkal, szinte kimeríthetetlenek a lehetőségek: kézen, futószáron, kantárban, kapicánban, kötőfékkel, szabadon... stb.

De mi van azokkal, akik nem szeretnek földről dolgozni, inkább csak lovagolni szeretnének? 

Az a rossz hírem van számukra, hogy valamennyit muszáj. 

Sokszor hallom, hogy bohóckodás, értelmetlen, megpörgeted futószáron, fel kell ülni és menni... 

Ezek a megnyilvánulások számomra egyértelművé teszik, hogy akik ezt mondják, nem értenek a lóhoz. Szándékosan fogalmaztam így, mert lehet, hogy a lovagláshoz értenek. Nagyon-nagyon sokszor látom, hogy valaki nagyon szépen, puhán lovagol, a ló is szépen, lazán, elengedetten megy alatta, úgy néz ki, tudja mit csinál. 

De a legtöbbjüknél ez az első problémáig tart, amikor a ló nem úgy reagál, ahogyan azt szeretnék. Ilyenkor, a tudatlanságból adódóan a durvaságokhoz és erőszakhoz nyúlnak. Ennek oka, hogy a lovaglás technikai részéhez értenek, de a lóhoz, mint élő, érző állathoz, már nem. 

Ebben is segít a földről végzett munka, megérteni és megtanulni a lovak kommunikációját és saját tudatos testbeszédünket.

A legtöbbször olyan dolgokat büntetnek az emberek, melyek inkább türelmet és megértést kívánnának. Vagy úgy büntetnek, hogy a ló már régen nem tudja semmivel sem összekötni. 

A ló értelmetlen püfölése, megverése amúgy sem vezet célra, még ha az ember azonnal a nemkívánatos viselkedés után teszi is azt.

A lovak viselkedésének, természetének és kommunikációjának megtanulása elengedhetetlen lenne. 

Nem lenne ennyi elrontott, nehéz lovaglású vagy kezelhetetlen ló. 

Egyik ló sem születik rosszindulatúnak, nehezen kezelhetőnek. Minden viselkedési formát az emberek tanítottak neki, tudatosan vagy éppen nem tudatosan. 

A tudás, hozzáértés és a következetesség hiánya az, ami a sok nemkívánatos viselkedési formát tanítja a lónak. A lovak csak visszaadják, amit tőlünk kaptak. 

Aki veszi a fáradtságot, hogy földről is dolgozzon a lovával (és nem csak futószáron!), az meg tudja tanulni a lovak testbeszédét, a saját teste tudatos használatát, és ezt át tudja majd építeni a lovaglásba is.

Lószállító

A lószállítóra való felvezetés mindig problémás, ha a ló nem akar elsőre felmenni. Minden problémánál a lovak meg nem értése köszön vissza. A futószárral felhúzás, zablával vezetés, erőszakos felhajtás, csak pillanatnyi megoldások és minden következő felvezetést még jobban megnehezítenek.

Ha a ló elindul a futóra, akkor azonnal elvárjuk, hogy menjen is fel teljesen, nehogy megálljon, nehogy lejöjjön, mert akkor "úristensohatöbbetnemmegyfel!!!".... ilyet vagy valami ehhez hasonlót gondolnak ilyenkor az emberek.

A helyes hozzáállás az lenne, hogy a lovat először hozzászoktatjuk a lószállítóhoz, nem a szállítás napján akarjuk felvarázsolni. 

Nem szabad sietni, időt kell hagyni, hogy hozzászokjon, megnézze, megszagolja. 

Apró lépésenként haladjunk szépen felfelé. Ha oldalra térne ki, irányítsuk vissza középre és ismét kérjünk egy lépést előre. 

Amikor lovunk nyugodtan áll, dicsérjük meg, és ha ezután elindul lefelé, mindenképpen engedjük meg neki, akkor is, ha már majdnem teljesen fent van.

Ha többször lesétálhat, akkor nyugodtan fog felmenni, nem fog stresszelni azon, hogy be van kényszerítve egy szűk helyre, hiszen bármikor kijöhet onnan.

Hogy mennyi időt vesz igénybe, az az adott lótól függ. Rossz élménye van, bizonytalan, fél vagy csak tiszteletlen? Ennek függvényében ez az idő lehet pár óra, néhány nap, de akár több hónap is. 

Muszáj megemlíteni a jutalomfalatot is. Ha a ló fel-fel lépeget, jutalomként, amikor áll, akkor kaphat almát, répát, zabot, jutifalit, amit szeret. Nem szabad a ló orra előtt lengetni csalogatás céljából, mert csak a nyakát fogja nyújtani, ha egyet-egyet fel is lép, hosszú távú eredményt nem érünk el vele.

A jó hely/rossz hely játék nem minden lónál válik be. 

Ha a lovunk hozzászokott és eljött a szállítás napja, fent van, a farvas a helyén, a lószállító becsukva, akkor INDULÁS !!! Méghozzá azonnal! Nincs pakolás, beszélgetés vagy bármi. 

A ló mindig az utolsó és indulunk. Ha a ló elkezd türelmetlenkedni mert még áll a futó, akkor kaparhat, toporzékolhat, elkezdhet vergődni, annak pedig sosincs jó vége, még ki is szabadulhat, megsérülhet, kárt tehet a lószállítóban is. Viszont ha elindultunk, akkor már az egyensúlyozással fog foglalkozni és így a rossz élmények szerzése is elkerülhető.

A fenti videó a tanítványomról készült, engedélyével tettem közzé

Trükkök pedig nincsenek!

A lovaglás nem ott kezdődik, hogy felülünk a lóra és megyünk vele. 

A lovasiskolákban is van lehetőség a lovak melletti, a lovaglást előkészítő munkák elsajátítására. Onnantól kezdve, hogy saját lovunk van, ez nem lehetőség, hanem kötelező feladat. Mindegy, hogy ki milyen szinten lovagol vagy mik a céljai, ha lovat tartunk, nekünk kell lovaglás előtt és után rendbe tenni.

A lóval való bánásmódban csak a lovak saját kommunikációját felhasználva és megértve, saját testbeszédünk tudatosításával érhetünk el olyan kapcsolatot, hogy a ló mellett töltött idő ne legyen veszélyes vagy problémás. 

Például: nem lehet kikötni, nem lehet vezetni, fellök a fejével, eltol a vállával, hevederiszonyos, sunyít, nehéz felszállni rá, nem áll meg, nehezen adja a lábait, és még sorolhatnám az apróságokat vagy akár a veszélyesebb dolgokat is.

Ha valaki azt mondja, mutatok néhány jó trükköt, az igazából semmit sem tud a lovak kommunikációjáról. A lovakat nem tudjuk átverni. Ha jelekre tanítjuk, akkor a megszokásba visszük bele, ami bizonyos szinten, bizonyos szituációkban úgy tűnhet, hogy működik. De csak addig működik, ameddig minden ugyanott és ugyanúgy történik... Erről részletesebben is lesz szó egy későbbi bejegyzésben.

Sokszor esünk abba a hibába, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel lovunkat, majd a nem kívánatos tulajdonságok ellen trükköket próbálunk bevetni. Mert így sokkal egyszerűbb, mint felelősséget vállalni, magunkban megkeresni, hol hibáztunk, mindent rá lehet fogni a lóra, mert ez a ló ilyen, és kész...

Állatorvos fóbiás ló

Az alábbiakban tanítványom lovával történt esetet fogok bemutatni, előtte azonban álljon itt egy jellemzés a szóban forgó lóról, a gazdája tollából:


"Sziasztok!

Megint szeretném megosztani Veletek mindazt, ami tegnap történt velem és Dzsemmel… és persze Janával és Ágival a szuper állatorvosunkkal. Vagyis voltaképpen a tegnapit nem is én, hanem majd Jana osztja meg, ő csak arra kért, hogy írjam le az előzményeket.


Szóval itt van Dzsem, az én gyönyörű 7 évesem, akinek egyik fóbiájáról, a lószállítóról már írtam, ma az injekcióstű, vagy inkább mondhatni állatorvos-fóbiájáról írnék.


Fél éves volt, mikor egyértelművé vált, hogy ahol a mamájával van, nem maradhat tovább, hosszú lenne leírni amik pontosan történtek, lényeg az, hogy elhoztuk, és elvittük egy olyan helyre, ahol tudtuk, hogy nagyon odafigyelnek majd rá és foglalkoznak vele. Gyakorlatilag fél éves korában teljesen vad volt, embert nem engedett 3 méternél közelebb magához, félt mindenkitől és mindentől. Ennek ellenére vért kellett venni tőle, mert természetesen a papírjainak az elintézése sem volt egyszerű,.. de ez megint egy másik sztori, ezért kijött az állatorvos, beszorították a boksz sarkába és vettek tőle vért. Fél éves volt, azért ebben a korban még olyan sok eszköze nem volt, mindenesetre itt elbuktuk a dokikkal való kapcsolatot, gyakorlatilag amikor megérzi az állatorvos illatát ideges lesz, és kezelhetetlenné válik. A tűről már ne is beszéljünk, bár azt hiszem a kettő az ő fejében menthetetlenül összefügg egymással.


Mint minden ló esetében nála is kihagyhatatlan a tűvel való szurkálás, ami konkrétan megoldhatatlan tortúra volt eddig mindig… (bár már gondolkoztam valami menő startup-on: hogyan lehetne a vakcinázást megoldani tablettával vagy kajával…)


Dzsem meglátta a tűt, ágaskodott, átgyalogolt rajtunk, befordult a sarokba, ha kint próbálkoztunk akkor szimplán nekünk jött, minden volt. Mivel mindig voltak körülöttem segítőkész emberek, ezért voltak ötletek is, mit kellene tenni…:


- vezetőszár az orrára tekerve szorosan, megrángatva, minek az eredménye, hogy konkrétan maga alá rántotta aki mindezt tette vele olyat ágaskodott, és mikor visszafelé ereszkedett még jól be is verte az alsó állkapcsát a boksz beton falába… amitől persze én sokkot kaptam


- pipa, vagyis inkább próbálkozás a pipa felhelyezésével, teljes kudarccal


- elkapni a nyakán a bőrt ami kb. annyit számított neki, mint egy bögölycsípés


- elkapni az orrát és megcsavarni, pont mint a pipa…


- hasának rugdalása (sosem hívtam többet azt a dokit, aki ezt csinálta)


Egyszer egy nagyon jóindulatú lovász (és ezt komolyan mondom, mert tényleg az életét kockáztatta) megpróbált segíteni, és végső próbálkozása az volt, hogy elkapta Dzsem fülét. Na erre megállt. Úgy éreztük meg van a megoldás, el kell kapni a fülét és rendben van, gyorsan megszúrják, elengedjük, kicsit ugyan megsértődik, de alapvetően minden ok. Azonban mostanra ott tartottunk, hogy ez sem nagyon ment már. A meglepetés ereje elmúlt, nagyjából az első mozdulatomnál tudja, hogy mire készülök és kezdődik minden, mint a fentebb felsorolt esetekben. 

Ezért egyértelmű volt, hogy ez így nem mehet…most fél éve dolgozunk együtt, nagyrészt földről Jana utasításai szerint… és kérlek ne kövezzetek meg nagyon a fentiek miatt, ő a második lovam, az első egy megtört, kiszipolyozott, de tündéri öreg telivér volt, aki olyan békésen tűrt mindent ami vele történt, hogy sosem találkoztam ezekkel a helyzetekkel."

Azon a napon, amikor vártuk az állatorvost, kimentünk a pályára dolgozni. Bea, a gazdi foglalkozott a lovával, ahogy szoktuk, földről kezdtük a munkát. Vezetés, megállás, elléptetések, hogy felkeltsük a figyelmét, majd körmunka, mind a három jármódban. Lovi nagyon készséges volt végig, így elkezdtem a nyakával foglalkozni, ahova kapja majd a szurit. Megmarkoltam a bőr és addig tartottam ameddig meg nem állt, majd elengedtem. Ezt ismételgettem mindkét oldalon, majd következett a fogpiszkálóval szurkálás, de addigra már nem zavarta semmi. Visszatettük a karámjába. 

Megérkezett az orvos, odaadta az oltást, bementünk a lóhoz. Persze tudta mit akarunk ezért nem akart megállni, így elölről kezdtem... először megfogtam a nyakát, és nem engedtem hogy eltoljon vagy húzzon. Mikor megnyugodott, jöhetett a vakcina, először megmutattam neki, majd hozzáérintettem a nyakához, pár perc elteltével pedig teljes nyugalomban állva be tudtam adni adni neki az oltást. 

Még néhány hasonló alkalom egy kis idő ráfordítás és nem lesz vele problémája.

Jana

Dzsem

Dév napló 1.

Déva Tóbiás azaz Dév, 3 éves kisbéri félvér csődör, 2017. októberében került hozzám képzésre.

Ménvizsgára készül.

Belovaglása elkezdődött. Földi munkával, futószárazással és kézen történő munkával kezdtük, majd jött a nyereg a kantár, zabla és lassan a lovas is a hátára kerül.

Mostantól képekkel és videókkal heti rendszerességgel követhetitek a fejlődését.

/Jana/