Zablával vagy zabla nélkül?

 Először is szeretném leszögezi, hogy sem ellene sem mellette nem vagyok, használom is a zablát és lovagolok anélkül is. 

Elsősorban azzal szeretném kezdeni, hogy ezektől a zablarángatós videóktól a falnak megyek, melyekben a zabla káros hatásait mutatják. Ugyanis ha azt a fajta kézmozdulatot zabla nélküli kantárral végzed sem lesz sokkal barátibb bánásmód, csak maximum kevésbé fáj a lónak. Illetve, hogy még mindig ott tartunk, hogy egy eszközön megy a vita ahelyett, hogy magán a lovagláson, a szárak kezelésén menne...

A legtöbb zabla nélküli lovason azt látom, hogy más változtatás nincsen, csak maga a zabla hiánya, de ugyan úgy sokat fog a ló a kézben, be van húzva az orr, előre van dőlve a ló, még akkor is, ha a lovas azt állítja, hogy nincs sok súly a szárakban.

A másik számomra felfoghatatlan dolog, a zablapróba lesúlyozva a kézben. Konkrétan azt próbálgatják, hogy ha két kézzel húzom hátrafelé a zablát, annak milyen hatásai vannak... miért húzom hátrafelé a zablát? Miért az állkapocsra helyezek nyomást és ezáltal szidom az egyszer tört zablát, hogy sérti a ló szájpadlását? Miért nem tanulom meg helyesen alkalmazni, nem pedig húzni vonni rángatni???

Mutatom képen:

Tehát amikor a tenyeremben van a zabla és lefelé húzza a súly, akkor az ezt jelenti.

Pedig ha a ló szájában a zablát helyesen alkalmazzuk, akkor az így néz ki a kezünkben

tehát az egyszer tört zabla sem fogja sérteni a ló szájpadlását. 

összegezve, még mindig magán a használaton kellene változtatni, nem pedig az eszközön.

Kedvenc példám ide az orrszíj, amit meghúznak olyan szorosra, hogy a ló meg sem tudja mozdítani a száját, nemhogy lerágni, de azért kibélelik, szőrmével, zselével, bármivel, mert kidörzsöli a lovat... ne húzd meg!! nem dörzsöli ki

             Ugyan ez a helyzet a kikötőszárak használatával. Azért van kikötve, hogy lent legyen a feje.. de azzal, hogy lent van a feje, még nem azokat az izmokat fogja használni, amiket szeretnénk, hogy használjon, legalább is nem jól.

Mutatom:

Az elengedett ló szépen használja a hátát, kinyújtja a nyakát, előre lefelé törekszik az orrával,ezáltal feladja a hátát, használja a hasizmait, a felső nyakél szépen izmolódik, az alsó nyakél pedig nem lesz túl erős. (szarvasnyak)                                                                    

  A kikötőszár hatására a lónak lent van a feje, de felfelé törekszik ( hiába löttyen meg néha a kikötőszár, nem hoz olyan eredményt, mint ha rávezetjük a lovat, hogy mit szeretnénk), vagyis rosszul és rossz izmokat használ, és azt is feszesen. illetve beledőlhet a zablába, és ezáltal az eleje lesz túlterhelve.

  

ezen a képen pl nagyon jól látni, hogy a ló felfelé feszülve megy...

                 itt pedig előre lefelé, lazán

Azt pedig remélem, hogy már nem kell magyarázni, hogy zablába nem csatolunk futószárat..

Ló VS Ember

Bemutatlak titeket egymásnak, bár azt hiszem nem kell. Hiszen mi mindent tudunk a lóról..

- ismerjük a tenyésztést

- a takarmányozást

- tartástechnológiát

- viselkedést

- viselkedési zavarokat

- rossz szokásokat

- a mozgás biomechanikáját

- a betegségeiket

- emésztést

És még hosszan lehetne sorolni.

A lovakat folyamatosan tanulmányozzuk, folyamatosan a legjobbat szeretnénk megadni patásunknak. A legjobb takarmányt eszik, a legkiválóbb állatorvosokat hívjuk, a legjobb nértartó helyet keressük. Maszíroztatjuk, csontkovácsot hívunk, kezeltetjük őket, csak hogy a lehető legjobb formában legyenek egészségben!

Akárhonnan nézzük ez a minimum, hiszen ez egy olyan kapcsolat kettőnk között, melyet csak az egyik fél akar.

A ló nem keresi az embert, nem kívánja a foglalkozásokat és az edzéseket. Teljesen jól elvan a ménesben egy legelőn a többi lóval.

Mivel lovunknak nincsen választási lehetősége, ezért nem lehet szépíteni azon a tényen, hogy ráerőltetjük az akaratunkat. Mégis a közös munka a ló számára is lehet élvezetes, abban az esetben ha mi emberek beletesszük azt az energiát, hogy megtanulunk helyesen kommunikálni. Nem idomítunk, nem jutifalatoztatunk, nem vezényszavakat használunk, hanem a ló természetes kommunikációját megtanuljuk érteni, értelmezni és előadni… előadni, azaz saját testbeszédünket, saját mozdulatainkat, reakcióinkat és energiáinkat a ló számára érthe
tővé tenni, következetesen!

Alapvető probléma a méretkülönbség és az erő fölény a lovak javára.

Ezért nem szabad félvállról venni, mert balesetveszélyes amúgy is a lóval való munka, hát még ha leállunk birkózni.

Az ember gondolkodásmódja, reakciói, ösztönei merőben másak, mint a lovaké. Ami nekünk természetes, magától értetődő, józan paraszti észen alapuló… az a lovak számára nem az. Ha az ember gondolkodásmódján haladva próbálunk logikus döntéseket hozni, az a lovak számára nem lesz se következetes se érthető, se bizalomgerjesztő, bizonytalanná teszi őket.

Ha elgondolkodtál esetleg azon, hogy jobban beleásd magad a helyes kommunikációba, akkor

Gyere jelentkezz a csoportba:

https://www.facebook.com/groups/409462723037613/

Dolmánynapló

 Most építem a bizalmat.

Dománynak egyik nap felfedeztem egy kis sebet a bal orrcimpáján. Valami megszúrhatta, bedagadt neki és nagyon érzékennyé vált. Annyira pici volt a seb, hogy kötőfék felrakásánál vettem észre, mivel nem engedte. Ahogy véletlenül hozzáért a kötőfék az orrához, elkapta a fejét, kifordult és elvágtázott.

Persze nem értettem, hogy mi történt. Mentem utána, és a ló csak menekült. Értetlenül álltam a dolog előtt....

Oké, meg kell tudni fogni. Addig mentem utána, még egy jó fél óra után megállt és a nyakába tudtam tenni a kötelet. Ekkor átvizsgáltam a ló fejét és vettem észre a sebet. Másnapra kétszer akkorára dagadt, így este jött az állatorvos. 

A lényeg a történetben, hogy mivel a ló nincs nálam fél éve, ezért egy ilyen helyzettel építem a bizalmát. Azzal, hogy hogyan viselkedek vele az adott helyzetben. Az emlék tovább megmarad, mint a fájdalom. Nekem fel kell készülnöm arra, hogy a következő fél évben bármikor elszaladhat a kötőfékezés elől, akkor is, ha már hetek óta nem jelent problémát.

A kötőféket óvatosan teszem fel az orrára és az elszaladást megelőzve, előzőleg kötelet teszek a nyakába. Az orrát többször megsimogatom, ha látom rajta, hogy húzódik el, még türelmesebb vagyok. 

Így ez a ló bizalmát építi és nem az marad meg benne, hogy fáj az orra, én pedig erőszakoskodom és nyomorgatom... hanem érzéssel, türelemmel nyúlok hozzá, de nem hagyom rá, hogy kibújjon, elmeneküljön. 

Nyomásra engedés vs elléptetések

 Elöször is tudni kell, hogy mi a különbség és mi a hasonlóság a két feladat között.

Nagyon sokszor látom, hogy keverve van a két dolog és nem helyesen a ló számára teljesen világosan vannak használva.

Mindkét esetben kimozgatjuk, elléptetjük a lovat nyomás hatására. A vállát a fárát oldal irányba, illetve előre és hátra is.

Viszont ameddig az elléptetéseknél “csak” terelgetjük őket, addig a nyomásra engedésnél hozzáérünk a lóhoz.

Azért nagyon fontos külön kezelnünk a két feladatot, mert az egyik teljesen természetes a lónak, hiszen egész nap ezt csinálják egymással a ménesben, míg a másik nem természetes, mert alapvetően nem érnek egymáshoz. Éppen ezért erre külön figyelmet kell fordítani a megtanításánál és nem egybemosni a kettőt.

Jogos a felmerülő kérdés, hogy ha a lónak ez nem természetes, akkor mit keres benne a természetes lókiképzésben. Hiszen a lovak természetes kommunikációján alapul maga a képzés. De a válasz egyszerű, ha fel akarunk ülni a lónak a hátára, akkor bizony hozzá fogunk érni, ezért meg kell tanítani, először földről, hogy hogyan kell a nyomásra reagálni.

A két feladat között a korrigálás is más.

Még az elléptetéseknél kérünk, várunk majd korrigálunk, úgy a nyomsásnál csak várunk. Megvárjuk, hogy a lovunk reagáljon a nyomásra a megfelelő irányba. És igen van, hogy ez percekig is eltarthat. Nem szabad elengedni, hogy majd valami mást vagy máshogyan csináljuk. Megnyomjuk és várunk. A nyomás mértékének akkorának kell lennie, hogy azt fenn tudjuk tartani. Az elmozdulásnál pedig azonnal, AZONNAL!! engedni kell, majd újra kérni és újra engedni. Ebből fog következni, hogy finoman reagál a nyomásra. Idő, türelem és következetesség. Az engedés nem csak annyiból áll, hogy nem nyomjuk tovább, hanem a kezeinket leengedjük, testtartásunk ellazítjuk és a feladatba belevitt energiánkat is megszüntetjük. Ha valamelyik elmarad, akkor a ló számára nem történt meg az engedés. A jutalmazás a ló számára az engedés, nem a simogatás. Ezért először engedünk, lélegezzünk, a beszorult levegő, beszorult energiát eredményez, majd várunk és csak utána simogatjuk meg lovunkat.