NINCS KIFOGÁS!

   Az élet legtöbb területén az ember hajlamos kifogásokat keresni és az mögé bújva a felelősséget másra terelni. Pedig a saját életünkben a felelősség a miénk!

Így van ez a lovaglásban, lóval való foglalkozásban is. A miénk a felelősség! De ezt hogyan is értem? Milyen kifogásokat gyártunk magunknak nap mint nap?
Először is mindent a lovunkra fogunk, ez ilyen, igy született, ezzel már nem lehet mit kezdeni... jó ez így nekem. Vagy amikor nem csak ráfogjuk a lovunkra, még hibáztatjuk is, és olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, ami nem helytálló egy lóval kapcsolatban, mint a következők:
Szemét ló, köcsög, direkt csinálja, ki akar b#szni velem, azt nézi, mikor tud ellenkezni vagy kibújni a feladat alól.
Hoppá, az utolsó lehet, hogy igaz? De miért? Miért csinálja ezeket? Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy Miért?

Magunkba kell nézni, mindent jól csinálok? Biztos, hogy ez a legjobb út? Jól kommunikálok a lovammal?
De hát edzővel dolgozom... azt mondja ez a ló ilyen...
Nem, nem ilyen.. ilyenné tették az emberek.

Kezdjünk el kutatni, nyissuk ki a szemünket és gondolkozzunk, ne fogadjuk el feltétel nélkül az első választ, mert azt egy edző vagy versenyző mondta.

Olvassunk, kérdezzünk, járjunk utána, majd tegyünk a probléma ellen és ne bujjunk a kifogások mögé!

Nem könnyű dolog, de megéri, egy olyan társat csinálni a lovunkból, akivel nem küzdelem a lovaglás, nem harcolok a nyeregben, nem szakad le a kezem, nem kell rettegnem, hogy mitől fog megilyedni, és még sorolhatnám!

Gondolkozzunk és kérdezzünk!!

Jelrendszer!?!

Elgondolkodtam...


Egy adott lovaglási stílusban, egy adott jelrendszert kell megtanulnia a lovasank és a lónak is. A lovaglási stílus jelrendszerei nagyon különbözőek, ezáltal több stílust sem a ló sem a lovas nem képes egyszerre ugyan úgy tudni. Tehát azt, hogy milyen stílusban lovagolunk, el kell dönteni és az mellett kitartani, nem összekeverni....


Ebben a formában lehet, hogy igaz... DE...


Jelrendszer?? vagy Testbeszéd??

Én azt mondom, használunk elsődleges és másodlagos segítségeket. Az elsődleges a testbeszéd, mind földről és nyeregből egyaránt. Nyeregből a testbeszédünk az ülésünk. A másodlagos segítségek tartalmazhatnak bizonyos jeleket, de hogy azok annyira eltérőek legyenek stílusonként, az szerintem egyenlő a lehetetlennel. A stílusok közti különbség a cél, hogy mégis mit szeretnék elérni, mit szeretnék megtanítani a lovamnak.
A ló akkor is ló, ha westernó, vagy ugró, vagy bármi más stílusban lovagolt ló.
A ló testbeszéddel kommunikál, az ember testbeszédét is érti, és reagál rá. A másodlagos segítségek azért vannak, hogy ha nem reagál az elsődleges segitségekre úgy és akkor ahogyan azt szeretnénk, akkor segitsünk neki vagy korrigáljunk vele.



Ezért én úgy gondolom, aki jelrendszerekben gondolkodik, az nem használja az elsődleges segitségeket kellően tudatosan, sem földről sem nyeregből.

Hogyan Beszélj a Lovak Nyelvén Szavak Nélkül

Avagy: Saját testbeszédünk tudatos használata!

De miért is olyan fontos ez?

Az emberek beszéddel kommunikálnak egymással, nem a testbeszédet alkalmazzák elsődlegesen. Ezért a lovakkal való munkában is hajlamosak vagyunk a testbeszédet másodlagosnak tekinteni, vagy szinte el is felejteni. A lovak viszont nagyon jól olvassák a testbeszédet, észreveszik a bizonytalanságot, a félelmet, és ha valaki nem következetes, az nagyon összezavarja őket.
Sokszor nem is gondolnánk, melyek azok a mozdulatok, tettek, amiket lovunk nem tud hova tenni. Az emberi természet merőben más, mint a lovaké. Amit elvileg nagyon jól tudunk is, mégis minden nap ruházzuk fel lovunkat olyan emberi tulajdonsággal, amikhez közük nincsen valójában.

Ha odafigyelünk a lovunkra, megtanulhatjuk a testbeszédét, jelzéseit, felismerhetjük, mikor milyen hangulatában van. Ehhez nyitott szemmel kell járni, megfigyelni minden lovat a környezetünkben.
Kis tanulással, odafigyeléssel elsajátítható.

A lovak is megfigyelnek bennünket, látják és érzik, hogy milyen kedvünkben, hangulatunkban vagyunk.
Ha testbeszédünkben nem vagyunk tudatosak, magabiztosak és a lovak számára eggyértelműek, akkor nem fogják érteni, hogy mit is szeretnénk tőlük.

Viszont....

Saját testbeszédünk tudatosítása sokkal nehezebb, mint azt gondolnánk. Először is azért, mert a megszokott, szinte autómatikus reakcióinkat kell felülírni, és a legtöbbet észre sem vesszük.
Tehát először fel kell ismeri, mit is csinálunk, abból mi nem jó, hogyan kellene és azt sok-sok gyakorlással beépíteni a mindennapokba.

Ez a folyamat hosszú idő, nem megy egyik napról a másikra, rengeteg gyakorlást és odafigyelést igényel, ha csak egy kicsit is elkalandozik az ember, máris úgy csinálja, ahogyan megszokta...

De ha sikerül tudatosítani a testbeszédünk, akkor a lovunkal való kapcsolat is sokkal sokkal jobb lesz. Jobb lesz a mindennapi munka, a kommunikáció és még a lovaglás is!!

Az a baj....

Az a baj, hogy az emberek szakágakban gondolkodnak, és azt gondolják, hogy a szakágak közt nagyon nagyon nagy a különbség. Egy ugrólovas, szinte csak ugrik, egy díjlovas nem megy terepre, a westernes szerint hülyeség az összeszedettség.. stb. Mielőtt valaki vérig sértődne, ezeket, hallottaam, láttam, nem csak álltalánosítok. Az alapkiképzés is sokszor hiányzik, hiszen csak fel kell ülni és menni.

A természetes lókiképzés, egy alap, lóval való kommunikáció és bánásmód, melyet kiragadtak a képzésből. Pedig nem külön szakág, hanem alap. Az, hogy megtanuljunk a lovakkal kommunikálni, hogy megtanuljunk a saját testbeszédünkel jól kommunikálni, az nem szakágfüggő.

A földi munkának nagyon sok lehetősége van, rengeteg dolgot lehet csinálni, sok a színesítési lehetőség. Viszont nem kötelező, a kötelező az alapképzés futószáron és kézen, ha valaki nem szeretne "bohóckodni" földről. Ha valaki szeretne dolgozni földről a lováva, akkor szinte kimeríthetetlen a tárháza, viszont ha valaki nemszeretne, akkor is vannak olyan alapvető feladatok, melyek megkerülhetetlenek.
Senkit nem fog a lova felnyergelve, bemelegítve, kiképezve a pályán várni. A lóápolás, nyergelés, a napi feladatok közé tartozik, a földről való munka, pedig ugyan úgy a lókiképzés része, mint a lovaglás. Nem lehet mindent a ló hátáról erőből megoldni.... vagyis lehet, csak az olyan is lessz.

Több embertől hallottam, hogy nálam csak néhány hétig/hónapig van egy egy ló, nincs erre időm, nem is akarom, hogy bízzon bennem.
Nos itt kezdődik a problémás és elrontott lovak gyártása.

DE!! ha meglenne, egy alapkiképzés, nem kellene 3-4 évesen a lovaknak szakágspecifikusan versenyezni, hanem 6 éves koruk után mennének egy adott szakág irányába, a belovaglás idejében, változatos munkát kapnának, a lovasok megtanulnának kommunikálni a lóval, mikor milyen helyzetekben hogyan kell reagálni, ezeket hogyan tudja átültetni a lovaglásba, a büntetés helyett, a nyomásra engedéssel tanítaná és rávezetné a lovat arra, hogy mégis mit szeretne tőle, akkor nem is lenne probléma azzal, hogy valaki megvesz egy lovat, képzi és továbbadja.
A lónak lenne egy bizalma az emberhez, lenne egy alapképzése, nem kellene bizalomépítéssel "vacakolni" folytatóthatna a képzés, a ló hamar megszokná, hogy másik ember foglalkozik vele.

Csak az emberek nem szeretnek felelősséget vállalni, nem szeretnek tanulni, és nem ismerik be maguknak sem, nemhogy másnak, ha hibáztak.

Egy ismerősöm azt mondta, hogy egy lovasiskolában nincs mindenre idő, van, hogy elszáll a lónak egy egy indokolatlanul nagy pofon...
Ez azért nem helyén való állítás, ugyanis nincs idő a következetességre, a ló azért kap egy indokolatlan pofont, amit az elötte lévő hetegben megengedtek neki, pl, hogy túl közel ment. Ettől lesz a ló félős, mert nem érti, hogy miért kapta. Mert ha következetesen rá van szólva, aztan a huszadikra kap egy nagyot, akkor nem tudsz akkorát ütni, hogy az indokolatlanul nagy legyen, csak rosszkor rossz időben, mert összezavarja a lovat, nem fogja érteni, értelmetlennek találja.

Tehát a következetesség az egyik legfontosabb tényező a lovakkal való bánásmódban, ehhez pedig tanulni és gyakorolni kell, nem pedig ösztönből reagálni, mert az ember és a ló nagyon sok mindenben különbözik.