2021. december 25., szombat

Dolmánynapló

 Dolmány első munkanapja óta eltelt 4 hónap. Ebben a 4 hónapban a földi munkát, alapokat részesítettük előnyben. Most viszont elkezdtük a futószáras munkát kapicánban, nyereg alatt.

Cavalletizünk, lépésben és ügetésben erősítünk és ügyesítünk, gyakoroljuk a rövidebb vágtát, átmeneteket, beugratásokat. Váll és far vezetését kifele és befele, hajlítás, felvételek, finomítások. 

Néha néha még visszatérnek kisebb problémák, mint hogy elkezd kifelé húzni vagy sodródik. Ilyenkor az adott problémára fektetem a hangsúlyt és általában 5-10 perc munkával megoldódik és folytathatjuk a munkát.

2021. december 10., péntek

TESTBESZÉD TESTBESZÉD TESTBESZÉD!!!

Tudom lehet h uncsi már, de nem lehet elégszer beszélni róla. Volt egy mondás régen, miszerint: Ha azt akarod megtanítani a lónak, h a fülébe harapsz és arra ugorjon be vágtába, akkor arra tanítod meg.... Nos ez igaz, de nagy hiba.. Következetességgel bármilyen jelre megtanítható bármi, amit kitalálunk, csak éppen az elgondolás hibás! Nem jelre tanítunk, nem cirkuszi trükköket akarunk megtanítani, beidomítani a lónak, vagyis jobb esetben nem. A kommunikációnkat kell kifejleszteni úgy, hogy az a ló számára teljesen világos legyen. Ha elengedett,figyelmes, nyugodt és átengedő lovat szeretnénk. Ha nem ezt szeretnénk, akkor persze más a helyzet, akkor lehet jutifalizni. De ha tényleg magasabb szinten szeretnénk képezni a lovunkat megfelelően, akkor ezt nem kerülhetjük el. Nekünk, lovasoknak kell megtanulni a testbeszédet, az energiát áramoltatni és felhasználni a képzésben. Energiák használatát meglehetősen nehéz leírni, inkább megmutatni lehet, de azért valami elképzelést csak csak lehet adni írott szövegen át is. Amit először is meg kell tanulnunk használni, az a légzésünk, a feszülés és a lazítás. A beszívjuk a levegőt, feszítünk, akkor egy bizonyos energia is keletkezik körülöttünk, ha lazítunk, kifújjuk a levegőt,, akkor viszont eltávozik ez az energia tőlünk. Tehát minden kérés előtt energiát viszünk a testünkbe, amit közvetíteni tudunk a ló felé, a kötéllel a pálcával, de ezek nélkül a tekintetünk irányításával is. Amikor viszont engedünk, mert lovunk a megfelelően reagált, akkor elengedjük ezeket az energiákat, lazítunk, leengedjük a kezünk, elengedjük magunkat, kifújjuk a levegőt. Ha nem használjuk a légzésünket is, akkor bennünk marad egy bizonyos feszültség, amit érez a ló és ezáltal nem megfelelő asz engedés.


2021. december 5., vasárnap

Elrontottam??


 A loval való foglalkozás közben olykor-olykor elő jönnek kisebb nagyobb problémák, melyeket megpróbálunk orvosolni. Ha nem javul a helyzet, jogosan gondoljuk azt, hogy akkor most ezt végleg elrontottam? ( abba nem megyek bele, ha valaki a lovat hibáztatja).

A válasz szinte mindig az, hogy igen elrontottam valamit, hiszen a ló semmit nem csinál ok nélkül, semmit nem csinál egyik pillanatról a másikra. De orvosolható a helyzet. A lovakban az a szép, hogy szinte mindent vissza lehet csinálni. Persze az a legjobb ha el sem rontunk sem apróságokat sem nagyobb dolgokat, de ez kb. lehetetlen. 

Ha felismertük a problémát, rá kell jönni, hogy mit csináltunk ami miatt ez kialakult, majd azon dolgozni, hogy megszüntessük azt. Ha megy, egyedül, ha nem megy, akkor segítséggel. Viszont azt is tudni kell, hogy ha egy valami kialakult, pl néhány hónap alatt az legalább annyi idő, de inkább több, mire helyre tudjuk hozni.

Persze vannak olyan dolgok amiket nem mi rontottunk el, és vannak olyan dolgok is amiket nem éri meg helyrehozni. Az mondjuk már nagyon extrém és veszélyes eset, ha már nem éri meg. Általában azért, mert veszélyessé válik a ló. 

Maradjunk a kisebb hibáknál. például, hogy a ló folyamatosan matat, piszkálódik, túl közel jön, esetleg meglök a vállával.

Ebben az esetben a személyes tér megvigyázása egy nagyon jó feladat, illetve az, hogy nem etetem jutifalattal a lovamat kézből. (jutalomfalatozásról amúgy is megvan a véleményem).

De nézhetünk egy másik problémát is, hogy ha futószáron folyamatosan jön befele. Ott is a probléma a testbeszédünkben és a következetesség hiányában van, mint kb minden felmerülő probléma esetén. Vagy nem tudjuk kiküldeni, húz kifelé, nem adja fel a lábát, stb..stb...stb.. de bármilyen probléma, ami elkezdett nálunk jelentkezni, az szinte minden esetben visszafordítható, ha rájövünk az okára és nem a lovat hibáztatjuk. 




2021. augusztus 6., péntek

Dolmány első munkanapja

  Dolmány hétfőn érkezett hozzám. Első néhány napban annyi volt a dolga, hogy megszokja a helyét, a napi rutinokat, a másik lovat. Minden nap kihoztam, kikötöttem, lepucoltam, engedtem kicsit ácsorogni, majd ment vissza a helyére.

Eljött az ideje a munkába állásnak. Ami természetesen nem abból áll, hogy lefutószárazom és már ülök is fel. 

 Kimentünk a pályára és az alapokkal kezdtünk, lassan, türelmesen. Vezetés, megállás, fordulások. Pálcára való érzéketlenítés, elléptetések, nyomásra való engedés. Majd a végén egy kis körmunka, kézváltások, lépés ügetés. Lazítások és nyújtások.

A feladatok között sok pihenéssel, jutalmazással. Ezek a feladatok pár napig maradnak és majd akkor vezetek be újabb és újabb feladatokat, amikor úgy látom, hogy az nem jelent problémát. A lényeg, hogy nyugodt maradjon és ezáltal elinduljon az elengedettség felé. Az a ló amelyik nem nyugodt, fél vagy ideges, nem tud elengedett lenni. 


2021. augusztus 1., vasárnap

Új ló, avagy új hely, új ember?

 Új ló vásárlása, érkezése teli van izgalommal, az ember alig várja, hogy hazakerüljön kiválasztottja. Elő van készítve minden és várjuk, hogy begördüljön a lószállító... de mi van a ló oldalán? vizsgáljuk meg a ló részéről ezeket a változásokat.

 A ló számára bizony ez eléggé stresszes, fogalma sincsen arról mi történik és minden és mindenki megváltozik körülötte egyik pillanatról a másikra. Tehát az embernek logikusan tudnia kellene, hogy a változásokhoz időt kell hagyni a lónak, hogy hozzászokjon.

Többféle képen történhet a változás:

 - változik a tulajdonos, de a tartási helyén marad a ló

- nem változik a tulajdonos de változik a tartási hely (költözés)

- változik a tulajdonos és a tartási hely is

 Legutóbbi a leggyakoribb és a lovak számára a legnehezebben megszokható helyzet. Hiszen minden, de minden megváltozik körülöttük. A napi rutinok, emberek akik körülötte mozognak, a lovas aki elkezd vele dolgozni, esetleg még egy edző is mellette, lovászok váltásban, új lovak, új környezet. Ha ebbe belegondolunk egy kicsit, akkor logikussá válhat, hogy egy-két nap nem elég a lovunknak ahhoz, hogy ezt megszokja. Még akkor sem, ha napi munkából hozzuk el. De ez a ritkább eset, hiszen ha egy ló eladó, akkor inkább ki van véve a munkából és áll. Legtöbbször időhiány miatt, de előfordulhatnak más esetek is, hogy a ló egy hosszabb állásból kerül, új helyére és általában azonnal munkába. 

 Az állásnak az időhiány miatt más okai is lehetnek, például sérülés, gyógyulás, herélés.

Ezek közül a herélés utáni/előtt új környezet talán a leggyakoribb, hisz sokan vesznek meg csődört, herélési szándékkal.

Viszont a herélés utáni munkába állás egy kényes dolog szerintem, hiszen mégis csak egy nyílt seb, majd egy gyógyuló heg a lábak között, ami gyógyul, viszket, húzódik.

Ismételten, ha csak egy kicsit is belegondolunk rájövünk józan paraszti ésszel, hogy a gyógyulás utáni munkába állást követően egy hét, de még egy hónap után sem várhatunk csodát.

összegezve!!!! Adjunk időt a lovunknak és ne álljunk le birkózni, csak összeveszésekhez, negatív élményekhez, netalán balesethez vezet a türelmetlenség és a sietség!

2021. április 15., csütörtök

A Lovam Figyelme

 A munka során sokszor nehéz fenntartani lovunk figyelmét. Sokszor kapom meg kérdésben, mit tegyek, hogy rám figyeljen, nagyon szemes, elkalandozik, stb.

Először is a lovaktól nem várhatjuk el, hogy folyamatosan és feszülten ránk figyeljenek, hiszen ez nagyon fárasztó. Többek közt ezért is kell pihenőket tartani a feladatok között. Fiatal lónál sokkal több pihenőt kell tartani, akár minden kérés után. A munka legyen változatos, ne monoton, ne lovagoljunk ugyan azon jármódban túl sokáig. Kézváltások beiktatása futószáron, sok átmenet, és még sorolhatnám. A heti edzések is változatosak legyenek, ne minden nap ugyan azt zongorázzuk végig.

 De ezek mellett is van egy olyan dolog, amire érdemes odafigyelni. Mégpedig az, hogy soha ne szólj a lovadnak, hogy figyeljen rád. Egyszerűen csak csináld, amit elképzeltél. Mivel mindig mindent az elsődleges segítségekkel, azaz a testbeszédünkkel és energiáinkkal kezdünk, ezért teljesen felesleges meghúzogatni a vezetőszárat, vagy odaszólni a lónak, hogy figyelj ide.

Például, földről kérek tőle bármilyen feladatot és a lovam nem figyel rám, ezáltal beleszalad egy erősebb segítségbe, majd mivel végrehajtotta a feladatot, engedés és dicséretesképpen pihenés. A ló hátán ülve is ugyan ez a helyzet, hiszen minden az ülésünk megváltoztatásával, majd energia belefektetésével kezdődik.

Így ha következetesek vagyunk, lovunk figyelni fog ránk. Nem folyamatosan feszülve, de ha valamit elkezdünk kérni, akkor ránk fog fókuszálni, megcsinálja és jön a pihenés. A képzés előrehaladtával a pihenőidők csökkenhetnek, de nagyon fontos, hogy egy foglalkozás alatt, mindig legyenek pihenők, lazítások.

2021. február 15., hétfő

Az edzés minősége

     Sokszor kérdezik tőlem, hogy: - és mennyi idő egy edzés?

Úgy gondolom, hogy nem az edzés hossza a lényeg, hanem a minősége. Ezt pedig úgy értem, hogy adott e az edzés előrelépést, gondolatot, érzést vagy csak ugyan azt csináltuk végig, kitöltve egy teljes órát, lötyögve körbe-körbe.

Persze persze, van amikor csak ismételünk, van amikor unalmasabb az edzés és van, hogy nem töltjük ki az egy órát, közben pedig az is előfordul, hogy bőven túlszaladjuk azt.

Normál esetben az én véleményem szerint az edzőnek nem kell végigállnia a bemelegítést és az ismétléseket (vannak kivételek), hanem az aktív munkánál, új feladatoknál és a tanulásnál jelen lenni, majd a leléptetést megint nem kellene végigállnia. Persze sokszor a bemelegítésnél és a leléptetésnél beszélgetünk, ezt magamon tapasztalom, nem sietek, van, hogy kávézunk is utána.

De a lényeg az egészben az, hogy összességében kell nézni a fejlődést és a tanulást, nem pedig egy-egy órára lebontva.

"Ezek a gondolatok egy nagyjából 15 perces edzésem után jöttek, ami annyi gondolatot és motivációt adott, hogy szaladtam haza a lovaimhoz."