Sokszor kérdezik tőlem, hogy: - és mennyi idő egy edzés?
Úgy gondolom, hogy nem az edzés hossza a lényeg, hanem a minősége. Ezt pedig úgy értem, hogy adott e az edzés előrelépést, gondolatot, érzést vagy csak ugyan azt csináltuk végig, kitöltve egy teljes órát, lötyögve körbe-körbe.
Persze persze, van amikor csak ismételünk, van amikor unalmasabb az edzés és van, hogy nem töltjük ki az egy órát, közben pedig az is előfordul, hogy bőven túlszaladjuk azt.
Normál esetben az én véleményem szerint az edzőnek nem kell végigállnia a bemelegítést és az ismétléseket (vannak kivételek), hanem az aktív munkánál, új feladatoknál és a tanulásnál jelen lenni, majd a leléptetést megint nem kellene végigállnia. Persze sokszor a bemelegítésnél és a leléptetésnél beszélgetünk, ezt magamon tapasztalom, nem sietek, van, hogy kávézunk is utána.
De a lényeg az egészben az, hogy összességében kell nézni a fejlődést és a tanulást, nem pedig egy-egy órára lebontva.
"Ezek a gondolatok egy nagyjából 15 perces edzésem után jöttek, ami annyi gondolatot és motivációt adott, hogy szaladtam haza a lovaimhoz."

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése