Dolmánynapló

 Most építem a bizalmat.

Dománynak egyik nap felfedeztem egy kis sebet a bal orrcimpáján. Valami megszúrhatta, bedagadt neki és nagyon érzékennyé vált. Annyira pici volt a seb, hogy kötőfék felrakásánál vettem észre, mivel nem engedte. Ahogy véletlenül hozzáért a kötőfék az orrához, elkapta a fejét, kifordult és elvágtázott.

Persze nem értettem, hogy mi történt. Mentem utána, és a ló csak menekült. Értetlenül álltam a dolog előtt....

Oké, meg kell tudni fogni. Addig mentem utána, még egy jó fél óra után megállt és a nyakába tudtam tenni a kötelet. Ekkor átvizsgáltam a ló fejét és vettem észre a sebet. Másnapra kétszer akkorára dagadt, így este jött az állatorvos. 

A lényeg a történetben, hogy mivel a ló nincs nálam fél éve, ezért egy ilyen helyzettel építem a bizalmát. Azzal, hogy hogyan viselkedek vele az adott helyzetben. Az emlék tovább megmarad, mint a fájdalom. Nekem fel kell készülnöm arra, hogy a következő fél évben bármikor elszaladhat a kötőfékezés elől, akkor is, ha már hetek óta nem jelent problémát.

A kötőféket óvatosan teszem fel az orrára és az elszaladást megelőzve, előzőleg kötelet teszek a nyakába. Az orrát többször megsimogatom, ha látom rajta, hogy húzódik el, még türelmesebb vagyok. 

Így ez a ló bizalmát építi és nem az marad meg benne, hogy fáj az orra, én pedig erőszakoskodom és nyomorgatom... hanem érzéssel, türelemmel nyúlok hozzá, de nem hagyom rá, hogy kibújjon, elmeneküljön.