Lókiképzésről, lovaglásról, klasszikus és természetes stílusban. Nyárasdi Jana lókiképző, lovasedző blogja.
2014. szeptember 22., hétfő
Lovaglás cordeoval
A cordeo, ismertebben nyakmadzag, egy kötél a ló nyakában.
Sokszor kérdezik tőlem, hogyan lehet így irányítani a lovat?
A válasz erre egyszerű, nem ezzel irányítom, hanem üléssel.
A cordeo a ló nyakában csak korrekciós eszköz. Ahhoz, hogy idáig eljussunk, hosszú és megfelelően felépített munka szükséges, hogy a ló megtanulja, és a lovas is megérezze.
Kezdjük a lovassal, az üléssel!
Többféle ülést különböztetünk meg, nyílt,és zárt ülés, valamint jobb és bal ülés. Segítségeket adhatunk a lovunknak a csípő fordításával, a combok illetve a lábszárak szorításával, egyoldalú segítségeket a combbal, lábszárral, ülőcsont lesüllyesztésével, illetve felemelésével.
A nyílt ülésnél a lovas az ülőcsontjain ül, lába lóg a ló oldala mellett, finoman hozzáérve, de nem szorítva. A derék követi a ló mozgását. Nem szabad derékkal túlmozogni, tolni, ezt hibásan nevezik derék segítségnek, pedig csak tompítja, érzékteleníti a lovat.
Zárt ülésnél a lovas enyhén megemelkedik, de nem dől előre, súlya inkább a combok belső oldalán fekszik a ló két oldalára, de nem préseli, szorítja össze.
Jobb és bal ülés: vegyük példának a bal ülést.
A bal láb a hevederen, a sarok lenyomva, ezáltal a bal ülőcsont lesüllyed, de nem feltétlenül van ott a lovas súlya. A jobb láb a heveder mögött, a lovas válla a ló vállával párhuzamos, a csípője pedig a ló csípőjével párhuzamos. Vagyis bal ülésnél is lehet a jobb ülőcsontot terhelni. A jobb ülésnél pont fordítva.
Korrigálunk, illetve megerősítjük a segítségeket a cordeoval, pálcával.
A pálcát sokféleképpen lehet használni. Érintés nélkül, csak mutatással, finom érintéssel, vagy pöccintéssel.
A cordeoval a ló nyakán a vállak vezetését, a felvételeket, megállást, és a szárra állítás segítségeit is megtámogathatjuk, korrigálhatjuk.
Ezek segítségével lovagolunk cordeoval, avagy a nélkül.
Lovardában lovaglásnál, jobb illetve bal ülésben lovagolunk, megállásnál és egyenesek lovaglásánál ülünk csak szimmetrikusan a lovon, amikor is mindkét oldalunk, váll, csípő, lábak, egyformák.
Nagyon fontos, hogy mindig az ülés az első, és utána a csizma, pálca, cordeo..stb.
különben a lovunk csak a másodlagos segítségekre fog reagálni.
/Jana/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése