Az alábbiakban tanítványom lovával történt esetet fogok bemutatni, előtte azonban álljon itt egy jellemzés a szóban forgó lóról, a gazdája tollából:
"Sziasztok!
Megint szeretném megosztani Veletek mindazt, ami tegnap történt velem és Dzsemmel… és persze Janával és Ágival a szuper állatorvosunkkal. Vagyis voltaképpen a tegnapit nem is én, hanem majd Jana osztja meg, ő csak arra kért, hogy írjam le az előzményeket.
Szóval itt van Dzsem, az én gyönyörű 7 évesem, akinek egyik fóbiájáról, a lószállítóról már írtam, ma az injekcióstű, vagy inkább mondhatni állatorvos-fóbiájáról írnék.
Fél éves volt, mikor egyértelművé vált, hogy ahol a mamájával van, nem maradhat tovább, hosszú lenne leírni amik pontosan történtek, lényeg az, hogy elhoztuk, és elvittük egy olyan helyre, ahol tudtuk, hogy nagyon odafigyelnek majd rá és foglalkoznak vele. Gyakorlatilag fél éves korában teljesen vad volt, embert nem engedett 3 méternél közelebb magához, félt mindenkitől és mindentől. Ennek ellenére vért kellett venni tőle, mert természetesen a papírjainak az elintézése sem volt egyszerű,.. de ez megint egy másik sztori, ezért kijött az állatorvos, beszorították a boksz sarkába és vettek tőle vért. Fél éves volt, azért ebben a korban még olyan sok eszköze nem volt, mindenesetre itt elbuktuk a dokikkal való kapcsolatot, gyakorlatilag amikor megérzi az állatorvos illatát ideges lesz, és kezelhetetlenné válik. A tűről már ne is beszéljünk, bár azt hiszem a kettő az ő fejében menthetetlenül összefügg egymással.
Mint minden ló esetében nála is kihagyhatatlan a tűvel való szurkálás, ami konkrétan megoldhatatlan tortúra volt eddig mindig… (bár már gondolkoztam valami menő startup-on: hogyan lehetne a vakcinázást megoldani tablettával vagy kajával…)
Dzsem meglátta a tűt, ágaskodott, átgyalogolt rajtunk, befordult a sarokba, ha kint próbálkoztunk akkor szimplán nekünk jött, minden volt. Mivel mindig voltak körülöttem segítőkész emberek, ezért voltak ötletek is, mit kellene tenni…:
- vezetőszár az orrára tekerve szorosan, megrángatva, minek az eredménye, hogy konkrétan maga alá rántotta aki mindezt tette vele olyat ágaskodott, és mikor visszafelé ereszkedett még jól be is verte az alsó állkapcsát a boksz beton falába… amitől persze én sokkot kaptam
- pipa, vagyis inkább próbálkozás a pipa felhelyezésével, teljes kudarccal
- elkapni a nyakán a bőrt ami kb. annyit számított neki, mint egy bögölycsípés
- elkapni az orrát és megcsavarni, pont mint a pipa…
- hasának rugdalása (sosem hívtam többet azt a dokit, aki ezt csinálta)
Egyszer egy nagyon jóindulatú lovász (és ezt komolyan mondom, mert tényleg az életét kockáztatta) megpróbált segíteni, és végső próbálkozása az volt, hogy elkapta Dzsem fülét. Na erre megállt. Úgy éreztük meg van a megoldás, el kell kapni a fülét és rendben van, gyorsan megszúrják, elengedjük, kicsit ugyan megsértődik, de alapvetően minden ok. Azonban mostanra ott tartottunk, hogy ez sem nagyon ment már. A meglepetés ereje elmúlt, nagyjából az első mozdulatomnál tudja, hogy mire készülök és kezdődik minden, mint a fentebb felsorolt esetekben.
"Sziasztok!
Megint szeretném megosztani Veletek mindazt, ami tegnap történt velem és Dzsemmel… és persze Janával és Ágival a szuper állatorvosunkkal. Vagyis voltaképpen a tegnapit nem is én, hanem majd Jana osztja meg, ő csak arra kért, hogy írjam le az előzményeket.
Szóval itt van Dzsem, az én gyönyörű 7 évesem, akinek egyik fóbiájáról, a lószállítóról már írtam, ma az injekcióstű, vagy inkább mondhatni állatorvos-fóbiájáról írnék.
Fél éves volt, mikor egyértelművé vált, hogy ahol a mamájával van, nem maradhat tovább, hosszú lenne leírni amik pontosan történtek, lényeg az, hogy elhoztuk, és elvittük egy olyan helyre, ahol tudtuk, hogy nagyon odafigyelnek majd rá és foglalkoznak vele. Gyakorlatilag fél éves korában teljesen vad volt, embert nem engedett 3 méternél közelebb magához, félt mindenkitől és mindentől. Ennek ellenére vért kellett venni tőle, mert természetesen a papírjainak az elintézése sem volt egyszerű,.. de ez megint egy másik sztori, ezért kijött az állatorvos, beszorították a boksz sarkába és vettek tőle vért. Fél éves volt, azért ebben a korban még olyan sok eszköze nem volt, mindenesetre itt elbuktuk a dokikkal való kapcsolatot, gyakorlatilag amikor megérzi az állatorvos illatát ideges lesz, és kezelhetetlenné válik. A tűről már ne is beszéljünk, bár azt hiszem a kettő az ő fejében menthetetlenül összefügg egymással.
Mint minden ló esetében nála is kihagyhatatlan a tűvel való szurkálás, ami konkrétan megoldhatatlan tortúra volt eddig mindig… (bár már gondolkoztam valami menő startup-on: hogyan lehetne a vakcinázást megoldani tablettával vagy kajával…)
Dzsem meglátta a tűt, ágaskodott, átgyalogolt rajtunk, befordult a sarokba, ha kint próbálkoztunk akkor szimplán nekünk jött, minden volt. Mivel mindig voltak körülöttem segítőkész emberek, ezért voltak ötletek is, mit kellene tenni…:
- vezetőszár az orrára tekerve szorosan, megrángatva, minek az eredménye, hogy konkrétan maga alá rántotta aki mindezt tette vele olyat ágaskodott, és mikor visszafelé ereszkedett még jól be is verte az alsó állkapcsát a boksz beton falába… amitől persze én sokkot kaptam
- pipa, vagyis inkább próbálkozás a pipa felhelyezésével, teljes kudarccal
- elkapni a nyakán a bőrt ami kb. annyit számított neki, mint egy bögölycsípés
- elkapni az orrát és megcsavarni, pont mint a pipa…
- hasának rugdalása (sosem hívtam többet azt a dokit, aki ezt csinálta)
Egyszer egy nagyon jóindulatú lovász (és ezt komolyan mondom, mert tényleg az életét kockáztatta) megpróbált segíteni, és végső próbálkozása az volt, hogy elkapta Dzsem fülét. Na erre megállt. Úgy éreztük meg van a megoldás, el kell kapni a fülét és rendben van, gyorsan megszúrják, elengedjük, kicsit ugyan megsértődik, de alapvetően minden ok. Azonban mostanra ott tartottunk, hogy ez sem nagyon ment már. A meglepetés ereje elmúlt, nagyjából az első mozdulatomnál tudja, hogy mire készülök és kezdődik minden, mint a fentebb felsorolt esetekben.
Ezért egyértelmű volt, hogy ez így nem mehet…most fél éve dolgozunk együtt, nagyrészt földről Jana utasításai szerint… és kérlek ne kövezzetek meg nagyon a fentiek miatt, ő a második lovam, az első egy megtört, kiszipolyozott, de tündéri öreg telivér volt, aki olyan békésen tűrt mindent ami vele történt, hogy sosem találkoztam ezekkel a helyzetekkel."
Azon a napon, amikor vártuk az állatorvost, kimentünk a pályára dolgozni. Bea, a gazdi foglalkozott a lovával, ahogy szoktuk, földről kezdtük a munkát. Vezetés, megállás, elléptetések, hogy felkeltsük a figyelmét, majd körmunka, mind a három jármódban. Lovi nagyon készséges volt végig, így elkezdtem a nyakával foglalkozni, ahova kapja majd a szurit. Megmarkoltam a bőr és addig tartottam ameddig meg nem állt, majd elengedtem. Ezt ismételgettem mindkét oldalon, majd következett a fogpiszkálóval szurkálás, de addigra már nem zavarta semmi. Visszatettük a karámjába.
Megérkezett az orvos, odaadta az oltást, bementünk a lóhoz. Persze tudta mit akarunk ezért nem akart megállni, így elölről kezdtem... először megfogtam a nyakát, és nem engedtem hogy eltoljon vagy húzzon. Mikor megnyugodott, jöhetett a vakcina, először megmutattam neki, majd hozzáérintettem a nyakához, pár perc elteltével pedig teljes nyugalomban állva be tudtam adni adni neki az oltást.
Még néhány hasonló alkalom egy kis idő ráfordítás és nem lesz vele problémája.
Jana
Jana
 |
| Dzsem |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése